Az OKJ képzések Budapesten a második nagy esélyt kínálják

A www.melyiksuli.hu

Néha előfordul, hogy az élet úgy hozza, lenne egy nagyszerű munkalehetőség nagyon jó fizetéssel és munkabeosztással, csakhogy éppenséggel nem lehet a mienk, mert nincs meg hozzá a képesítésünk. Ilyenkor kellene valami gyorstalpaló tanfolyam, aminek a segítségével megkaparinthatjuk az illető munkahelyet. A www.melyiksuli.hu weboldalra látogatva rájövünk, hogy az áhított munkahelyet megszerezni nem is olyan nagy ördöngösség, mint ahogyan azt első látásra gondoltuk.

Bár igaz, hogy bizonyos előfeltételeknek meg kell felelni ahhoz, hogy a www.melyiksuli.hu oldalon található tanfolyamokra beiratkozzunk. Hogy melyek ezek a feltételek? Nos, ez kurzusonként változik. Van, ahol elegendő a nyolc osztály megléte, de előfordul, hogy szükség van az érettségire is, mert szükség van valamilyen előzetes ismeretanyagra, amire a tanfolyam anyagát rá lehet építeni. Magyarán, egyes tantárgyakból rendelkeznünk kell egy bizonyos fokú tudásszinttel, mert máskülönben semmit nem fogunk érteni abból, ami a képzés során elhangzott. A www.melyiksuli.hu weboldalon mindegyik képzés ára is fel van tűntetve, így már otthonról is tudhatjuk, megengedi-e a pénztárcánk, hogy tovább tanuljunk, vagy még kell egy kicsit gyűjtögetnünk. Continue reading

Angol anyanyelvi tanárt keres a BeHappy

Native english teacher job

A BeHappy Angol Nyelviskola nem csak diákjai számára kínál nem mindennapi lehetőségeket, hanem azon potenciális munkatársaknak is, akik szeretnének ezen különleges oktatási intézmény csapatába tartozni.

Ennek fényében, jelenleg is több munkakörbe, így például az angol anyanyelvi tanár, tehát a „native english teacher job” állásajánlatra, illetve a rész- és főállású angol nyelvtanár beosztásba is keresnek új kollégákat. Continue reading

A business coach segít.

business coach

business coach

Van úgy, hogy az ember bizony professzionális segítségre szorul, hogy jobb lehessen, hogy képes legyen kihozni magából a maximumot. Ez nem szégyen, sőt! Ha nem élünk a lehetőségeinkkel, és nem próbálunk meg mindent, inkább az a csalódást keltő hozzáállás. Egy business coach az üzleti sikerek terén fog tudni segíteni annak, akire ez a fajta segítségnyújtás ráfér. Itt informálódhat: http://fokuszcoach.hu/business-coaching  Amennyiben Ön korábban sikeres volt abban, amit csinált, de már egy ideje nem találja a helyét, nem okoz örömet a munka, és nem halad semerre a karrierje, akkor Önnek business coach segítségére lesz szüksége. Egy business coach, csakúgy, mint egy edző, felméri a jelenlegi állapotot, kitűzi (a megbízóval közösen) az elérendő célt, Continue reading

A BGF nyelvvizsga évente háromszor elérhető!

bgf nyelvvizsga

bgf nyelvvizsga

A májusi nyelvvizsga mellett további időpontok állnak rendelkezésére azoknak a BGF nyelvvizsgához a http://bfocus.hu/kurzusok/bgf-gazdasagi weboldalon felsorakoztatott dátumokkal, melyek előtt érdemes részt venni egy felkészítő kurzuson a biztos siker érdekében! Mivel egy gazdasági témákat feldolgozó vizsgán sok nehéz kérdés merülhet fel, ezért az a biztos, hogy ha már egyszer időt és energiát, valamint pénzt fektetünk bele, akkor kellőképp felkészüljünk. Ezt nem kell egyedül véghezvinni, köszönhetően a BGF nyelvvizsga felkészítőknek, amelyek lehetőséget nyújtanak arra, hogy profi oktatókkal készülhess a nyelvvizsgára! Continue reading

Fodrász tanfolyam mint a biztos munka elhelyezkedés egyik záloga.

fodrász tanfolyam

fodrász tanfolyam

Manapság már nem lehet biztos állásról, atombiztos munkáról, munkahelyról beszélni. A fodrász tanfolyam ebben nyújt segítséget. Sajnos az a fajta biztonságérzet, melyet egy munka megtanulása, annak gyakorlása jelentett, már már szinte teljesen odalett. Egy, az életbe belépni kívánó fiatalnak (vagy éppen az új lehetőségeket kereső felnőttnek) már jól meg kell választania, milyen munkát szeretne végezni, milyen területen szeretne dolgozni, ugyanis a realitás sokszor felülírja az elképzeléseket. De nem az olyan szakmák esetében, melyeket csak nagyon nehezen vagy leginkább sehogy sem lehet gépesíteni, s amikre mindig lesz kereslet! Ilyen munkakör a fodrászé is. Continue reading

Életvezetési tanácsadás, hogy előre juthass!

életvezetési tanácsadás

életvezetési tanácsadás

Sokak életében okozhatnak nehézségeket azok a problémák, melyek valójában csak megoldani kívánkozó feladatok. Ezek elvonják figyelmünket, azonban van rá megoldás, hogy segíteni tudjunk magunkon, hiszen az életvezetési tanácsadást a http://fokuszcoach.hu/ weboldalon bemutatott lehetőségekkel használhatják ki az érdeklődők! Ha változtatni szeretnél, akkor minden lehetőséget ragadj meg ehhez, hiszen az életvezetési tanácsadás több módon segíthet a céljaid megvalósításában! Amennyiben úgy érzed, hogy új célokat szeretnél kitűzni, akkor ebben is támogatásra találhatsz, hiszen a képességeknek és a lehetőségeknek megfelelően tűzheted ki az elérni kívánt végcélt, mely szólhat rövid vagy hosszú távra egyaránt. Continue reading

A gazdasági nyelvvizsga felkészítőt kedvező feltételek mellett érhetjük el!

Gazdasagi nyelvvizsga felkeszito oldalunkon!

Gazdasagi nyelvvizsga felkeszito honlapunkon!

Amennyiben szeretne magasabb szintre jutni a nyelvtanulással kapcsolatban, akkor érdemes azon lehetőségeket számításba venni, melyeket a gazdasági nyelvvizsga felkészítővel érhet el, több időpontban! Az államilag is elismert vizsga szóbeli és írásbeli részeit külön is van lehetőség letenni, ezért mindenki olyan megoldásokra találhat, amelyek megfelelnek igényeinknek és elvárásaiknak. Continue reading