International Kindergarten.

Szponzorált tartalom

international kindergarten

international kindergarten

Gyermekeinket valójában az életre készítjük fel, ahol majd helyt kell állniuk idővel. Persze ez nem egyik napról a másikra történik és az óvoda, valamint az iskola is fontos szerepet játszik a nevelésben, nem csak nekünk van beleszólásunk. Azért is jobb választás lehet a Plum Pudding International Kindergarten, mert olyan foglalkozásokkal fejleszti a kicsiket, melyek korosztályuknak megfelelőek, amelyek személyes fejlődésüket segítik, támogatják őket! Egy olyan intézményben, ahol a gyermek biztonságban érzi magát, ahol kiteljesedhet, sokkal könnyebb kihozni a legzárkózottabbakból is a jót. A nyelvtanulás pedig csak egy plusz, ami igen meghatározó lehet a későbbiekben is. Az International Kindergarten Budán található, egy régi villában rendezkedett be a felújításokat követően. Programjai leginkább a játékos tanulásra fektetik a hangsúlyt, mely egyben a gyerekek kedvét is felcsigázza azzal kapcsolatban, hogy milyen jó angolul tanulni! Rengeteg foglalkozást biztosítanak házon belül is, de természetesen az azon kívüli foglalkozásokat is támogatja az International Kindergarten, mely kellemes környezetben, kiváló óvodapedagógusokkal dolgozik, mellettük pedig más szakemberekkel, akik szintén a gyermekek egészséges fejlődésében működnek közre!