Munkahelyi étkeztetés a legkényelmesebb.

Szponzorált tartalom

munkahelyi étkeztetés

Az emberek egy jelentős része nem tud úgy étkezni a munkahelyén, hogy ehhez csak a munkahelyi étkezdét kelljen felkeresnie. Mindennek az az oka, hogy annak a világnak, mely kedvezett a nagy munkástömegek foglalkoztatásának, sok helyen már régen bealkonyult. Egy pár fős, néhány tíz fős munkaerővel dolgozó vállalkozás esetén pedig nem éri meg saját konyhát fenntartani. A munkahelyi étkeztetés ugyanakkor úgy is megvalósítható, hogy ahhoz nem helyben készítik el a helyben elfogyasztandó ételt!

Ismerkedjen meg a TS Gastroval!

Sok helyen úgy néz ki az étkeztetés, hogy az ember párja csomagol valamit, amit aztán a dolgozó a munkahelyi kantinban ebédszünetben be tud dobni. (Vagy saját maga készít el otthon valamit/vásárol valamit, amivel megoldható az ebéd; igaz, ekkor már egyáltalán nem beszélhetünk étkeztetésről.) Szerencsére, hála az olyan cégeknek, mint amilyen a TS Gastro is, immáron nem kell helyben lévő konyhával rendelkeznie senkinek sem ahhoz, hogy meleg ételt tudjon enni a dolgozó – tevékenykedjen bármilyen kis létszámú vállalkozásnál is!

Aki nem nagyvárosban él, annak az étkeztetést eddig nem volt egyszerű megoldania

A TS Gastro esetében egy környékbeli főzőkonyhából kerül minden megrendelő kiszolgálásra, ahonnan aztán a megfelelő mennyiségű, milyenségű étel gyorsan és könnyen kiszállításra tud kerülni. (A TS Gastro aktuális kínálata a fent belinkelésre került oldalon egyetlen kattintással elérhető!) Nem lehet azt mondani, hogy szűkös kínálattal kellene beérni annak, aki nem elégszik meg a büfék, a kifőzdék, pékségek választékával, hiszen a levesektől kezdve a ragun, tészta ételen, húsos ételeken, palacsintákon át egészen a fitt menüig terjed az a paletta, melyről minden hétköznapra vonatkozóan válogatni tud a munkavállaló, ha profi étkeztetést venne igénybe.

Milyen árakkal lehet számolni a TS Gastronál?

Lényeges kérdés, így ne is térjünk ki a válaszadás elől! Egy egyszerűbb leves ára 300 forint, míg egy húsos második fogás ára 800 forint környékén mozog. Ezek nem elszállt árak; szinte bárki által megfizethetőek, akit a minőségi étkezés komolyan érdekel.

Ha Ön ilyen személy, úgy keresse fel (akár többedmagával) a TS Gastro weboldalát, és informálódjon, miképpen juthat a saját, üzemi konyhával nem rendelkező munkahelyén meleg ételhez! Semmiképpen se érje be pusztán péksüteményekkel, szendvicsekkel, ha étkezésről van szó!